Kérdezz-felelek: Dorothy és Liebster díj

16:03:00

liebser
Általában nem szoktam írni ilyen "díjas" bejegyzéseket, azonban most hirtelenjében rám zúdult kettő, és mivel Ildie nagyon érdekes kérdésekkel bombázott meg, úgy döntöttem, hogy kivételt teszek és kitöltöm, néha nem árt egy-egy személyesebb vonal is a blogra. :)

Nem fogok ragaszkodni a szabályokhoz, így ahogy esik úgy puffan alapon haladunk. (éljen a rebellisség)

12 random dolog rólam:

1. Nehezen viselem a változást, azt ha kimozdítanak a megszokott környezetemből / helyzetemből, bármiből. Hozzá tudok szokni persze idővel, de nem a szívem csücske.
2. Ha valaki rekedten beszél hozzám, vagy csak egy videóban hallom, én is berekedek - máig nem értem, hogy ez hogy lehetséges.
3. Imádom az állatokat, és az évek során több kisállatom is volt: tengerimalac, teknős, kutya, macska - most sajnos egy sincs.
4. Imádom a kávét, egy jó kávéra mindig kapható vagyok, legyen reggel, délután vagy este.
5. Tavaly életemben először jártam kint a Sziget Fesztiválon Ellie Goulding koncertje miatt, és eltekintve attól hogy szanaszét olvadtunk a melegtől, örök élmény marad a szívem egy csücskében.
6. Mindent leírok, listába szedek, különben kimegy a fejemből - nincs baj a memóriámmal, de leírva sokkal jobban átlátom a dolgokat, így mindig ötezer meg egy papír van körülöttem.
7. Áldom a kontaktlencse feltalálójának a nevét, gyakorlatilag megmentette és jobbá tette az életem.
8. Ugyan nincsen 2. nevem, de a családom gyakran hív Rebekának vagy Rozinak - máig nem tudom honnan jött és miért, de hallgatok rá. :D
9. Nem megyek sehová parfüm nélkül - ha mégis előfordul hogy elfelejtem befújni magam, első dolgom keresgélni a táskámban egy parfümmintát. Illat nélkül valahogy nem érzem teljesnek magam.
10. Utálom a cigarettafüstöt, nem bírom elviselni, iszonyatosan büdös, és sosem értem hogy miért jó.
11. Hadilábon állok a kupakokkal - egy ideig minden termékemen van, aztán szőrén-szálán eltűnik az összes (pl a hővédőé, vagy bármilyen krémé), végül találok egyszerre vagy ötöt, és egyik sem illik semelyik üres tégelyemre/flakonomra. 
12. Néha félek, hogy én vagyok az a lány aki túltolta a parfümjét - ha megkérdezik tőlem hogy mi van rajtam, paranoiás módon mindig várom a riposztot, hogy "jó, akkor ezt nem veszem meg mert büdös" :D 

Kérdések Nancy-től:

Mit teszel meg az álmaidért?
Próbálok pozitív maradni, és elhinni hogy sikerülhet, valamint ha adódik valamilyen lehetőség hogy közelebb kerüljek hozzá, megragadni.

Hogyan próbálod legyőzni a démonjaidat?
Próbálok pozitív maradni, és felszegett fejjel szembenézni velük.

Mit gondolsz, mennyire sminkelsz jól? Ha nem sminkelsz, miért nem?
Attól függ, mi számít jónak - ha az Instagramos több kilónyi sminkekről van szó, akkor sehogyan :D Egyébként nem mondanám, hogy "jól", legyen inkább átlagos - nem tudok csuda szemsminkeket rittyenteni, illetve a tusvonallal és a kontúrral is hadilábon állok. (egy beauty blogger vallomásai)

Mi a blogod célja?
Egyrészt ez az én kis szigetem, ahol kiélhetem az írásmániám, másrészt pedig a véleményemmel szeretnék kicsit segíteni nektek a vásárlásban, de nincs ilyen hatalmas, világmegváltó célom.

Három szó ami a legjobban jellemző rád?
forrófejű, kedves, makacs

Hogyan lehetne Magyarországon jobban megismertetni az emberekkel a blogokat/bloggereket, ahogy külföldön ez már működő dolog?
Ehhez egy nagy és gyökeres szemléletváltás szükségeltetne mindkét (olvasói és blogger) oldalról, azt hiszem, utána beszélhetnénk a megismertetésről.

Milyen állat lennél, ha annak születtél volna és miért?
Macska. Egész nap játszanék, nyújtózkodnék és bezsebelném a sok-sok simogatást.

Mi volt a legnagyobb sikered a blogoddal kapcsolatban?
Közhelyesnek hangzik, de már azt sikernek élem meg, ha a kommentekben valaki azt mondja hogy segítettem neki akár egy-egy cikkemmel, akár egy terméktesztemmel - de az is nagyon jól tud esni, amikor egy cégen érzem, hogy szeret és szívesen dolgozik együtt velem hosszabb távon.

Hol szeretnél lenni 5 év múlva?
Egész pontosan nem tudom, de szeretnék egy stabil életet.

A pozitív gondolkodás mennyire megy neked?
Hangulatember vagyok, így hajlamos vagyok rá hogy pesszimista legyek, de ha sikerül onnan kirángatnom magam, akkor egész jól. :)

Hogy viseled, azt, hogy kritikákat fogalmaznak meg az emberek, azzal kapcsolatban, amik a blogodra kikerülnek?
Az építő kritikának nagyon tudok örülni, ami meg csak üres piszkálódás vagy lecseszés, de nincs mögötte hogy mit és hogy csináljak máshogy, nos, azzal nem tudok és nem is szeretnék mit kezdeni.

Kérdések Ildie-től:

Miért pont azon a platformon blogolsz, amin teszed? Mik az előnyei?
Itt kezdtem el követni a blogokat anno, így evidens volt, hogyha írni fogok egyet, akkor én is a blogspotot választom; nem mellesleg könnyen és egyszerűen kezelhető szerintem.

A magánéletedben ért-e előny vagy hátrány amiatt, hogy blogolsz?
Igen, ért már előny is és hátrány is, szerencsére az előbbire többször volt példa.

Mi alapján döntöd el, hogy miről írsz cikket? Vagy, hogy miről nem?
Abszolút hangulatfüggő: néha van, hogy a bejegyzés közzététele előtt gondolom meg magam, de olyan is van, hogy a már lefotózott termékről mégsem készül bejegyzés.

Mit gondolsz arról, hogy mitől lesz valaki hiteles és egyben népszerű blogger?
(A félreértés elkerülése végett: nem gondolok senkire konkrétan ) Attól hogy nem hiszi azt, hogy ha ő már x éve blogol akkor joga van mást becsmérelni vagy belerúgni / túrni / fúrni, alázat, lelkesedés és kemény munka; se pénzért, se termékért nem megvásárolható vélemény. Saját ötletek, saját képek, egyediség, valamint merjen kiállni és harcba szállni a saját igazáért.

Kimennél emberek közé szivárványos szemsminkben vagy kék rúzsban?
Nem, egyikben sem érezném jól magam.

Ha nem sminktermékekre költenél, mire költenéd az így fennmaradt összeget? (Ötlet Elenitől)
Nem költök horribilis összegeket sminktermékekre, ha valami nagyobb kiadást tervezek akkor arra tudatosan gyűjtök és félrerakok (pl egy Mac rúzs), de ruhákra költenék többet és könyvekre.

Mit gondolsz az eBay-es hamisítványokról?
Azt hiszem ezt a témát már kimerítettem nagyon bőven Ildie bejegyzése alatt hagyott kommentemben és a hamisításról szóló cikkemben, így erről nem írnék megint, de egy szóval: elítélem, és nem tartom biztonságosnak.

Hogyan élnéd meg, ha a szemész azt mondaná, hogy soha többet nem sminkelheted a szemeidet?
Nem örülnék, mert épp most kezdek jobban belejönni a szemem sminkelésébe.

Mond 3 dolgot Ildiről, a Frozen Beauty from far away írójáról, ami idegesít vagy csak nem szimpi!
Az elején a stílus miatt nekem is az jött le, hogy amolyan "megmondóember", és kicsit élesnek tartottam a bírálatot, de szerencsére ez mára már finomodott, és belőlem is eltűnt ez a fajta negatív érzés, örülök hogy van valaki, aki egyenes és ki meri mondani a dolgokat.

Mik azok a márkák, amiket utálsz, és ingyen sem kellene?
Nincs ilyen konkrétan, de egyre jobban kezdek bepipulni a natúrkozmetikai / bio márkákra, akiknek minden termékükben ott van a denaturált alkohol, mint összetevő.

Milyen témákat hanyagunk el, mi magyarul író bloggerek? (nem csak beauty témájuak)
A társadalmi felelősségvállalás témakörét mindenképpen.

Nagyon köszönöm a jelöléseket és a kérdéseket Ildienek, a Frozen Beauty from Far away írójának, valamint Nancynek, a Nancykeh Makeup bloggerinájának. Nem neveznék meg konkrétan tovább jelölendő személyt, de Ildie kérdéseit mindenképpen szeretném továbbpasszolni - így aki úgy érzi hogy kitöltené, tegye meg nyugodtan az én jelölésemmel, és hagyjon egy linket a kommenteknél, mert szívesen elolvasnám! :)

Ez is érdekelhet még:

0 megjegyzés