Ajakravaló | Ellie Goulding X MAC: Only You, Goodness Gracious

16:24:00

képegy
Nem túlzok ha azt mondom, hogy a Mac Ellie Gouldinggal való közös kollaborációjának gyümölcsét vártam a legjobban a 2016-os évben. Ellie az egyik kedvenc énekesnőm akit a karrierje legeleje óta nyomon követek, így nem volt kérdés hogy a kollekció hazai megjelenése után egyből startolok a Váci utcába, beszerezni a kiszemelt darabokat - ezt nagyon is jól  tettem, ugyanis a kiszemelt rúzsom a megvétel utáni 2-3. napom már sold out lett az üzletben....

képkettő

(Magyarországi) Megjelenés éve: 2016. január elseje, Váci utcai üzlet exkluzív

Rengeteg képet nézegettem a swatchokról, így már konkrét elképzeléssel mentem be a szaküzletbe, hogy mit szeretnék megvásárolni. A kollekció főként a nude-barack.rózsaszín színek köré épült (Ellie sem szokott ennél vadabb sminket viselni, a vörös rúzst pedig kifejezetten nem érzi magáénak), és engem  két dolog fogott meg azonnal, élőben is: az egyik egy barackos krémes ajakrúzs, a másik pedig egy barackos-nude szájfény.

képhárom

A kollekció csomagolása csodaszép lett: matt, fényes fekete és arany ötvözete a dobozokon és a csomagoláson egyaránt, rajta az énekesnő már jól ismert logójával. Annyi, hogy a rúzs tokja iszonyatosan gyűjti az ujjlenyomatokat, de ez a fényes csomagolások átka ugyebár :)

ONLY YOU RÚZS

IMG 3520

Cremesheen finisű, a honlap szerint egy tompított középtónusú, finomabb korall szín - az én szememnek inkább ez egy nude (már-már piszkos) barack árnyalat inkább. Az illata a rúzsoknál megszokott erős vaníliaillat, ami felkenés után szinte egyből elillan, és nem érezni. A cremesheen finis miatt a rúzs krémes, fényes és a szokottnál egy kicsit kevésbé pigmentáltabb, de maximum háromszori áthúzással már kinyerhető az igazi színe. Az én mályvás rózsaszín ajkaimat teljes mértékben befedi három húzással és kellemes, halvány, fényes barackszínt ad nekik. Maga az árnyalat hétköznapra szerintem szuper, egy tetőtől talpig nude smink, vagy egy füstös szem tökéletes kiegészítője lehet. A krémessége miatt sajnos csodákat nem várhatunk tőle (egy evést-ivást bír ki, aztán egyenletesen lekopik  - a márka matt és retro matte finisű rúzsai a legtartósabbak ilyen szempontból, a cremesheen finis egy átlagos krémes rúzs tulajdonságaival bír. ) Akár még ajakápoló nélkül is felkenhetjük, a kellemes krémes állag mintha még hidratálná is az ajkainkat.

GOODNESS GRACIOUS SZÁJFÉNY

IMG 3535

Próbáltam ehhez hasonló árnyalatot keresni a készletemben, de nem találtam - a neonbarack Nyx Apple Strudel és a Claire's korall szájfény jól mutatja, hogy mennyire barackba hajlik a szájfény

Plushglass típusú szájfény, a honlap szerint krémes, rózsaszínes - barack, valójában pedig egy visszafogott nude barack árnyalatról van szó. A Mactől sosem próbáltam még szájfényt, de a Plushglass formuláról jókat hallottam: állítólag kevésbé ragadós mint a sima Lipglass típusú ajakfényeik. A terméknek legnagyobb meglepetésemre nem vanília, hanem vajkaramella illata van (!), ami nagyon kellemes és hosszan tartóan megmarad az ajkakon. Felkenve ad egy kissé bizsergető, mentolos érzetet, ez azonban gyorsan eltűnik. A formula ragacsos ugyan, (nem zavaróan), de talán pont ennek a tulajdonságának köszönhető, hogy brutálisan tartós - és ezt értsétek szó szerint, mert én még nem találkoztam olyan szájfénnyel, aminek a háromnegyede egy csók és ivás után is fent maradt volna az ajkaimon. A szájfény pigmentáltsága közepes, épp csak egy kis barackos-nude színezetet ad az ajkaknak. Felkenve nem szárít.

Összességében lehet hogy nem tűnik egy kihagyhatatlan kollekciónak, ám az Ellie és a barackszínek iránti rajongásom töretlen, és tökéletes hétköznapi darabokat találtam ebben a két ajakravaló személyében :)

Beszerezhetőség: a váci utcai üzletben ugyan már nem, de ahogy láttam, online még elérhető a kollekció. Itthon a rúzs kb 6500 Ft-ba, míg a szájfény pedig 6.700 Ft-ba került.

Ez is érdekelhet még:

0 megjegyzés