Project pan - a végkifejlet

12:43:00

DSC01337
Ha még emlékeztek, november 17-én belekezdtem életem első project pan-jébe (bejegyzés itt), ami január 17-én ért véget, és most tudom nektek prezentálni az eredményt is. :) Lássuk!

Őszintén szólva, nem vagyok teljesen elégedett, ugyanis előre lelövöm a poént: nem sikerült elhasználnom mindent. :( A project pan alatt úgy sminkeltem, ahogy mindig is szoktam - tehát alkalmanként, ha mentem valahová, vagy vizsgázni, vagy stb, tehát nem használtam a termékeket minden nap, csak igyekeztem figyelni rá, hogyha sminkelek, valamelyik kettő biztosan benne legyen a termékek között. (Illetve leginkább három, mert szempillaspirálból a PP ideje alatt csak az Artdecot használtam.)

Chanel rúzs - Montego a project pan kezdetén
DSC01338

Mostani állapot:
DSC01680
Ezzel a rúzzsal kudarcot vallottam - azt hittem, hogy motiválni fog, hogy ennyire kevés van belőle, de nem így történt. Nagyon kevésszer volt kedvem érte nyúlni, és ha igen, akkor is úgy éreztem, hogy szinte semmi nem fogy belőle, hiába kentem fel. Időközben viszont annyit profitáltam belőle, hogy rájöttem, igazából ez a darab már csak "nyűg" a nyakamon, nem is igazán használom, kevés is maradt belőle, így igazán landolhat a kukában minden szívfájdalom nélkül.

Essence szemhéjfesték a projekt pan kezdetén:

DSC01339
Most
DSC01682
Az Essence szemhéjfestékével viszont más a helyzet - ugyan nem értem még el a pant, viszont a kezdetekhez képest iszonyatosan nagy mélyedést sikerült elérnem benne a rendszeres használattal (amit képeken lehetetlen megörökíteni) és arra jutottam, hogy mivel se állagbeli, se illatbeli elváltozása nincsen, így megtartom, és továbbra is előszeretettel fogom használni.

Artdeco all in one szempillaspirál 
DSC01342
Az Artdeco spirálját viszont sikerült elhasználnom teljes egészében, így ezt a darabot szintén ki tudtam iktatni a készletből, juhé! :) Azóta a három másik felbontott spirálból egyet anyunak adtam, egyet használok, és még egy felbontott várja, hogy elhasználjam, aztán jöhet a bontatlan Mac és Lancome spirál.

Essence mattító átlátszó púder a project pan kezdetén:
DSC01341
Most:
DSC01687
Az Essence púderét is használtam minden sminkelésnél, és meg is látszik rajta (igaz, időközben elkezdett magától töredezni, majd szétesett az egész), a negyede helyett a fele / háromnegyede már elfogyott. Még mindig oszlopos tagja a készletemnek, és szeretem is, azonban az valami nonszensz, hogy magától elkezd feltöredezni a púder, ha elérjük a pan alját - ez idővel csak egyre rosszabb lesz, konkrétan életveszélyes kinyitni a kompaktot ebben az állapotban - így ha elfogy, valószínűleg nem ezt fogom újravenni, hanem a Tonymoly darabját.

Ez lett volna életem legelső project panjének a végeredménye. Belekezdett valaki? Mi a véleményetek? :) Szeretnétek még ilyet látni a közeljövőben a blogon?

Ez is érdekelhet még:

0 megjegyzés